Nem a közbeszerzési bizottság döntött a szombathelyi városi lap privatizációjáról
A szocialista-szabad demokrata többségű szombathelyi közgyűlés, és nem a testület közbeszerzési bizottsága döntött arról, hogy a Promed Kft. nyerte el a Savaria Fórum című városi hetilap kiadói jogát - közölte az MTI-vel Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerdán.
Dátum: 2007-07-11 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:27.809677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlésével az ellenzéki politikus cáfolta azt az előző napi hírt, miszerint a közbeszerzési bizottság határozott volna úgy, hogy a városi lap privatizációjára hirdetett pályázaton induló Pannon Lapok Társasága és a Promed Kft. közül utóbbit választja.
A Savaria Fórum kiadói jogának privatizációja ügyében a közbeszerzési bizottság nem hozott döntést, a nyertes vállalkozást, amely az ellenzék szerint a szocialista alpolgármesterhez köthető, a közgyűlés kormánypárti többsége nevezte meg - mondta el a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Az önkormányzati támogatással működő hetilap működtetésének magánkézbe adásáról a városi közgyűlés vasárnapi zárt ülésén hozott határozatot. A döntés ellen a Fidesz-KDNP frakció tiltakozott, a nyertes vállalkozást, a Promed Kft.-t kapcsolatba hozták Czeglédy Csaba szocialista alpolgármesterrel. Az ellenzék szerint az alpolgármesternek a Nyugat.hu internetes portálban és a helyi sugárzású Nyugat Rádióban is érdekeltsége van, s a Fidesz városi elnöksége úgy döntött, hogy a párt politikusai bojkottálják az említett médiumokat.
MTI - fidesz.hu