Pokorni: Gyurcsány áll az újabb zavarkeltő akció mögött
A kormány áll amögött, hogy a Fidesz népszavazási kezdeményezésével azonos témájú, de ellenkező tartalmú kérdéseket nyújtottak be hétfőn az Országos Választási Bizottsághoz. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-07-11 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:29.037736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni ugyanakkor úgy vélte, hogy jogi nonszensz a kezdeményezés, mivel a kórházprivatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről szóló népszavazási kérdések "védettséget" élveztek az aláírásgyűjtési határidő hétfő 16 órai lejártáig, a Fidesz pedig pontban ekkor nyújtotta be ismét a kérdéseket.
"Mikor, ki, milyen körülmények között, az OVB mely titkos termeiben nyújthatta be velünk egy időben ezeket a kormány álláspontját tükröző kérdéseket, ez titok" - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: "Nem tűnt föl, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István ott ülne előttünk a sorban és megelőzött volna minket, bár átfutott a fejemen, hogy ilyen csalafintaságon töri a fejét a szocialista párt".
Pokorni azzal kapcsolatban, hogy a választási bizottság jövő heti ülésének napirendjére vette az ismeretlen körülmények között benyújtott kérdéseket azt mondta, bíznak benne, hogy az OVB nem akar politikai színjátékot játszani és eddigi gyakorlatát követi, vagyis a benyújtás sorrendje lesz a meghatározó.
Ezzel összefüggésben példaként egy áprilisi esetet hozott fel, amikor az OVB-hez ugyanabban a tárgykörben, a tb-kassza állami kézben maradásával kapcsolatban két népszavazási kérdést is benyújtottak, a testület pedig a sorrendben elsőként hozzá érkezett kérdést tűzte napirendjére, és a hitelesítés után a másik hasonló tárgyú kérdést már nem vitatta meg, mert már "védett" volt a téma.
A Fidesz alelnöke Szikinger István alkotmányjogász véleményére reagálva elmondta: nem ért egyet azzal, hogy akár egyszerre is fel lehetne tenni népszavazásra a fideszes és az azokkal tartalmukban ellentétes, másik három kérdést, mert így az a jogi nonszensz állhatna elő, hogy egymást kizáró álláspontokat erősítenek meg a választók.
Az Országos Választási Bizottság, amint az a testület honlapjáról kiderül, jövő szerdán ül össze, hogy tárgyaljon a Fidesz kórházprivatizációt, gyógyszerforgalmazást, valamint termőföldvásárlást érintő népszavazási kezdeményezéséről, és több új, a témákat érintő, ellentétes tartalmú kérdésről.
fidesz.hu