Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Református egyház: nincs akadálya a párbeszédnek

Nem akadályozza a református egyházat a párbeszédre és az együttműködésre törekvésében a hittani kongregáció kedden nyilvánosságra hozott dokumentuma, amelyben az áll, hogy a Vatikán a katolikus egyházat tartja Krisztus egyetlen és igaz egyházának - olvasható a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Tanácsának állásfoglalásában, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.


Dátum: 2007-07-11 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:33.007991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Hasonlóan más egyházak véleményéhez, mi is olyan állásfoglalásnak tartjuk ezt a dokumentumot, amely pontosan tisztázza a Római Katolikus Egyház viszonyulását a többi keresztyén egyházhoz. Ugyanakkor az eddigiekhez képest ez a nyilatkozat semmi újdonságot nem tartalmaz, hiszen a tridenti zsinat (1545-1563) óta a helyzet alapvetően nem változott, amely elítélte és elutasította a reformációt" - írták.

Mint olvasható, "hét évvel a Dominus Iesus nyilatkozat kiadása után úgy tűnik, a Római Katolikus Egyházon belül, az egyházról szóló tanítást illetően, még mindig további tisztázásra van szükség. Bizonyára ezt a célt szolgálja ez a káté szerűen, kérdés-felelet formában megfogalmazott nyilatkozat is."

"Mi nélkülözhetetlennek tartjuk az egyház folyamatos megújulását, és mindig örömünket fejezzük ki akkor, amikor a Római Katolikus Egyházban a megújulás jeleit tapasztaljuk. Természetesen ez a dokumentum sem akadályoz meg minket abban, hogy a Római Katolikus Egyházban továbbra is felismerjük az igaz egyház jeleit és folyamatosan törekedjünk a párbeszédre, a testvéri együttműködésre" - hangsúlyozta a zsinati tanács.

A református testület szerint ebben a folyamatban különös jelentőségű a Magyar Bibliatársulat által kezdeményezett 2008-as Biblia Évének a Magyar Katolikus Egyházzal és a Bibliatársulat tagegyházaival közös előkészítése és megvalósítása.

A Szentszék által kedden nyilvánosságra hozott dokumentum megerősíti azokat a téziseket, amelyeket a hittani kongregáció által 2000. szeptember 5-én kiadott Dominus Iesus pápai nyilatkozat tartalmaz. Fejtegetései ételmében helytelenül értelmezték a II. vatikáni zsinaton kidolgozott, a katolikus egyház megreformálását célzó dogmákat. Az 1962 és 1965 között lezajlott zsinat "nem akarta megváltoztatni, és nem is változtatta meg az egyház ezzel kapcsolatos korábbi téziseit. A katolikus egyház ökumenikus kötelezettségvállalása nem jelenti azt, hogy feladja azt a meggyőződését: Krisztus egyetlen és igaz egyháza" - hangoztatta a nyilatkozat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek