Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyven év börtön a londoni merényletkísérletek tervezőinek

Egyenként 40 évi, életfogytiglannal felérő börtönbüntetésre ítélt szerdán egy londoni bíróság négy férfit, akiket azzal vádoltak, hogy 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani a londoni tömegközlekedésben az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat parancsára.


Dátum: 2007-07-11 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:34.908571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az akciókra alig két héttel a több mint ötven halálos áldozatot követelő londoni merényletek után került volna sor. A célpont három metrószerelvény és egy autóbusz volt.

A bíró szerint, ha az előkészített robbanószerkezetek működésbe léptek volna, "legalább ötvenen vesztették volna életüket, több száz lett volna a sebesültek száma és további ezrek élete ment volna örökre tönkre, függetlenül attól, hogy keresztények, muszlimok, zsidók, hinduk, vagy más vallásúak."

A bíró emlékeztetett arra, hogy a mind a július 7-i, mind a július 21-ei merényletek, illetve merényletkísérletek mögött az al-Kaida állt.

Muktah Szaid Ibrahimot, Jaszin Haszán Omárt, Ramzi Mohammedet és Huszein Oszmánt hétfőn találta bűnösnek a törvényszék, a vád ellenük gyilkosságot célzó összeesküvés volt. Két további vádlott ügyét újratárgyalják.

Valamennyi vádlott tagadta bűnösségét, azzal védekeztek, hogy a robbanószerkezetek nem voltak élesek, és csupán az iraki háború ellen akartak tiltakozni. A rendőrség, az ügyészség és a tudományos tesztek azonban bebizonyították, hogy éles szerkezetek voltak, de azt nem tudták megállapítani, hogy miért nem működtek.

A július 21-ei összeesküvés résztvevői, ellentétben a két héttel korábbi elkövetőkkel, akik közül hárman nagy-britanniai születésűek voltak, Afrika szarván fekvő országokból jöttek. Többen már megkapták a brit állampolgárságot, mások menekültstátusszal rendelkeztek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek