Bizonytalan állapot az NBH-nál
Még nem tudni, meddig nem lesz kinevezett főigazgatója a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH). Az viszont biztosnak tűnik, hogy a nyár folyamán még nem döntenek a polgári elhárítás főnökének személyéről - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2007-07-12 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:39.477421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez az állapot nemzetbiztonsági szakértők szerint fokozhatja a bizonytalanságot a szervezetben. A jelenlegi megbízott főigazgató ugyanis Laborc Sándor, a korábbi NBH-főnök, Galambos Lajos egykori műveleti helyettese.
Értesüléseink szerint Laborc Sándort a mostani helyzet szerint Cséve Lajos dandártábornok helyettesíti, aki korábban is a főigazgató általános helyetteseként tevékenykedett.
Laborc így hivatalosan egyszerre főigazgató és műveleti helyettes, amíg ki nem neveznek valakit az NBH élére. Egy megbízott vezetőnek ráadásul csak ideiglenes a beosztása, ezért nem tudni, hogy az intézkedései meddig kötelező érvényűek a beosztottak számára.
Haraszti Gyula, Magyar Nemzet
fidesz.hu