Ismernünk kell az előnyöket és a hátrányokat is
Áder János arra számít, hogy az április 12-i népszavazáson nem lesznek többségben uniós csatlakozásunk ellenzői, mert ez ellentétes hosszú távú érdekeinkkel.
Dátum: 2003-02-02 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:47.071065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedden Rábcakapin Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, a térség országgyűlési képviselője tájékoztatott az EU-s csatlakozás agráriumban várható hatásairól.
Áder János úgy vélekedett: a csatlakozási tárgyalások záró fordulójában a kormánynak nem sikerült jó eredményt elérnie. Példaként említette, hogy a mezőgazdaságunknak mindössze 25 százalékos támogatás jut, s arra kaptunk engedélyt, hogy további 30 százalékot az állami költségvetésből használhatunk fel erre a célra.
Az utolsó tárgyalási nap "eredménye" az is, hogy tejből csupán kétmillió tonnát lehet évente termelni, holott az Orbán-kormány még 2,8 millió tonnás kvótáról egyezkedett az unióval. Ez pedig azt jelenti, importra szorulhatunk. Az agrártárcának pedig nincs válasza arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a két-három tehenet tartó gazdákkal, akik nem tudnak megfelelni az EU-s elvárásoknak.
Áder János szerint a záró tárgyalásokon Medgyessy Péternek és Kovács Lászlónak legalább olyan harciasnak kellett volna lennie, mint amilyenek korábban ellenzékben voltak.
A képviselő szóba hozta, hogy az ellenzék is jelentős információhiányban szenved, hisz a decemberi koppenhágai tárgyalások óta a kormány illetékesei nem hívták össze a frakcióvezetők alkotta nagybizottságot.
Kérdésre válaszolva Áder János úgy vélekedett, hogy hazánkban az életszínvonal várhatóan 15-20 év múlva éri el az EU átlagát. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy amikor a külső piacok kezdtek "leülni", a polgári kormány belső gazdaságélénkítő döntéseket hozott. Ezeket viszont Medgyessyék megszüntették, mert arra számítottak, hogy 2002 végére élénkül a világgazdaság. Ám mint kiderült, tévedtek.
Az alacsony sertésfelvásárlási árakat firtató kérdés kapcsán elmondta, hogy tavaly az év végén száz forinttal volt olcsóbb a disznó, mint egy évvel korábban. Azt viszont nem tudja, hogy a földművelésügyi tárca vezetője miért nem intézkedik.
A mezőgazdaságot érintő további gondok között szóba jött, hogy már nem érdemes uborkát termeszteni az alacsony felvásárlási ár miatt, s nem hozzák meg az elvárható nyereséget más termények, így a búza sem. Így félő, hogy 40-50 hektár sem lesz elegendő a biztonságos megélhetéshez. Az egyik hozzászóló pedig azt vetette fel, hogy tapasztalatai szerint a kormányváltás óta visszaszorítják a családi gazdaságokat.
Kérdésre válaszolva Áder János kijelentette: nem számít arra, hogy az április 12-i népszavazáson többségben lesznek az EU-csatlakozás ellenzői, mert az ország hosszú távú érdeke a csatlakozás. Ugyanakkor úgy vélte, a polgárokat tájékoztatni kell az előnyökről és hátrányokról egyaránt. Mindenkinek tudnia kell azt is, hogy lesznek nyertesei és vesztesei is belépésünknek.
Haszonits József - Kisalföld online