Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél az Észtországgal való szolidaritásért

Nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz szerdán két európai parlamenti képviselő, sürgetve, hogy a magyar kormányfő mutasson szolidaritást Észtországgal, és csak abban az esetben fogadja el Vlagymir Putyin orosz elnök meghívását a mordvin fővárosban július 19-én tartandó finnugor államfői találkozóra, ha arra Észtország vezetője is meghívást kap.


Dátum: 2007-07-12 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:42.353405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös nyílt levelet Schöpflin György magyar és Tunne Kelam észt európai parlamenti képviselők írták alá: mindketten a konzervatív és kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt frakciójához tartoznak, s egyben az Európai Parlament Finnugor Fórumának tagjai.

Az MTI-hez elküldött közlemény szerint levelükben aláhúzzák: üdvözlendő, hogy Oroszország elismeri a finnugor népeket és azok kultúráját, viszont nyílt provokáció Észtország mint az egyik európai finnugor állam kizárása a találkozóról.

A képviselők cinikusnak nevezik az utóbbi időszak észtellenes orosz lépéseit, amelyeket szerintük minden demokratának el kell utasítania. A levélben támogatásukról biztosítják Marko Mikhelsonnak, az Észt Parlament Külügyi Bizottsága elnökének felhívását a találkozó bojkottjára.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek