Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pakisztáni hatóságok külföldi fegyveresek után kutatva azonosítják a holttesteket a Vörös Mecsetben

Apakisztáni hatóságok külföldi fegyveresek után kutatva csütörtökön megkezdték az iszlámábádi Vörös Mecsetben lévő holttestek azonosítását.


Dátum: 2007-07-12 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:42.674684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hadsereg két napi ostrom után szerdán vonta ellenőrzés alá a fundamentalisták szentélyét.

A harcok során 73 iszlám fegyveres és kilenc katona esett el. Az ostromot megelőző összetűzésekben huszonnégyen haltak meg, közöttük két katona.

A biztonsági erők egyik vezetője elmondta, hogy ujjlenyomatot vesznek a halottakról és lefényképezik őket. A hatóságok így akarják tisztázni, hogy külföldiek voltak-e közöttük.

A kormány szerint a július 3-án kirobbant zavargásokban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz közel álló csoportokhoz, valamint az afganisztáni radikális szunnita tálibokhoz tartozó külföldiek vették át a radikálisok parancsnokságát.

Pervez Musarraf elnök csütörtökön a televízióban mond beszédet, amelyben ismerteti a szélsőségesek elleni harc "új stratégiáját".

Saukat Aziz kormányfő közölte: az épületegyüttest átkutató kommandósok nem találtak a halottak között nőket és gyermekeket. Hét vagy nyolc holttest a felismerhetetlenségig összeégett, feltehetően a fegyveresek benzines palackjaitól.

Saukat Aziz figyelmeztetett: a kormány bármelyik más korániskola ellen fellép, ha bebizonyosodik róla, hogy az iszlám fundamentalista fegyveresek fellegvára.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek