Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai nyomás a Vatikánra

Az Egyesült Államok az utóbbi időben jelentős nyomást gyakorolt a Vatikánra, hogy hagyjon fel az iraki kérdéssel kapcsolatos amerikai álláspont bírálatával - olvasható az Il Sole 24 Ore vasárnapi számában.


Dátum: 2003-02-02 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:47.680711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olasz független gazdasági napilap vatikáni szakírója meg nem nevezett szentszéki forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy az amerikaiak az utóbbi időben jelentős nyomást gyakoroltak a Vatikánra, így próbálva elérni, hogy az egyház - ha már nem támogatja a washingtoni álláspontot - legalább hagyjon fel a bírálattal.

Jim Nicholson, az Egyesült Államok szentszéki nagykövete számos erőfeszítést tett ennek érdekében, de - mint a lapból kiderül - nem sikerült megosztania a vatikáni köröket, amelyek Irak kérdésében minden korábbinál egységesebben álltak ki a pápa háborút ellenző "prófétikus" álláspontja mellett. A II. János Pál és George Bush amerikai elnök között lezajlott levélváltás a süketek párbeszédének bizonyult. A Szentszék nem rejti véka alá ingerültségét amiatt, hogy az amerikai nagykövet oly makacsul kitartott egy Rómában rendezendő teológiai konferencia terve mellett, így remélve elméletileg és etikailag megalapozni a "megelőző háború" jogosságát - írja az olasz lap.

Az amerikai nyomásnak azonban volt némi eredménye, amennyiben a Szentszék csökkentette háborúellenes érvelésének hevességét. Angelo Sodano bíboros-államtitkár január 29-én vatikáni szakírók előtt, kötetlen találkozó keretében szelíden fogalmazott, feltéve a kérdést: vajon "hasznos dolog-e" felkelteni egymilliárd muzulmán haragját egy esetleges háborúval, és nem lenne-e okosabb tanulni a vietnami leckéből.

Néhány katolikus lap - így a Civiltá Cattolica és az Etudes - ugyanakkor szigorú jogi szempontból zárta ki a "megelőző háború" jogosságát. A Szentszék viszont hivatalosan megelégszik azzal, hogy felhívja a figyelmet egy háború súlyos következményeire, Erasmust idézve, aki már a XVI. században kifejtette: a legigazságtalanabb béke is jobb, mint a legigazságosabb háború.

A Vatikán tevőlegesen is meg akarja akadályozni egy Irak elleni hadművelet megindítását. Az olasz lap ugyancsak vatikáni forrásokra hivatkozva írja: a Bronzkapu mögött már konkrétan is folynak az előkészületek egy bagdadi misszióra. Szentszéki küldöttség utazna az iraki fővárosba, hogy jobb belátásra bírja Szaddám Huszein elnököt. Ugyanez a küldöttség a Fehér Ház felé is közvetíteni kívánja a szentatya háborúellenes érveit.

A Szentszék tehát feltétlenül el akarja kerülni, hogy egy hadművelet a "kultúrák közötti" összecsapás jellegét öltse. Ez esetben ugyanis csak fokozódna az iszlám fanatizmus, amely az iszlám országokban élő keresztény közösségeket is veszélyeztetné.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek