Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházak korlátok között

Felülvizsgálják a kórházi teljesítménykorlátot, a szaktárca augusztusban végez a munkával. Több pénz nem lesz az ellátás finanszírozására, csak az intézmények közötti átcsoportosításról lehet szó. A kórházszövetség szerint nem ad valós képet a vizsgálat. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-07-12 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:47.817229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Folyik az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (tvk, azaz ellátási maximum, amelyet finanszíroz az egészségbiztosító) felülvizsgálata. Ezt az indokolja, hogy az elmúlt időszakban sok kórház jelezte: több munkát végez, mint amennyit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerződésben lekötött és megfizet. A kórházszövetség még májusban kifejtette: nincs értelme korlátozni az ellátást, mert a többletmunkát a kórház vagy a saját keretéből finanszírozza, vagy pedig a halasztható beavatkozásra váró betegek kerülnek egyre hosszabb listára. Varga Ferenc, a szövetség elnöke szerint Horváth Ágnes egészségügyi miniszter akkor azt válaszolta: a költségek kordában tartásához muszáj korlátozni a teljesítményt, de júliusban meg lehet vizsgálni, hol szorít a cipő.

Lesz még tél is

Az Egészségügyi Minisztériumtól megtudtuk: a tvk-rendszer felülvizsgálatának eredménye augusztusra várható. Az eljárás keretében az előző három hónap adatait vizsgálják abból a szempontból, hogy van-e olyan kórház, amely nem használta fel az előirányzott összegeket, illetve hogy melyik lépte túl a keretet. Ennek figyelembevételével, ha szükséges, átcsoportosítják az előirányzott összegeket. A vizsgálat eredményétől függetlenül a szaktárca nem változtat a tvk-n, tehát nem fordít több pénzt az ellátás finanszírozására. Emlékeztetőül: a korlátozást azért vezették be 2003-ban, mert a minisztérium akkori vezetése úgy érzékelte, hogy a kórházak "turbóznak", olyan pácienseket is befektetnek, akiket járóbetegként is lehetne kezelni. A kórházszövetség elnöke elismeri, hogy fennmaradásukért valóban éltek ezzel a módszerrel kórházak, de azt a kényszer diktálta, mert "nem kapták meg a költséges ellátások utáni összeget".

Varga Ferenc úgy látja: a vizsgálat valószínűleg nem ad valós képet. "Tavasszal és nyáron mindig kevesebb beavatkozást végeznek a kórházak, vagyis természetes okokból csökken a teljesítményük. Téli hónapokat is figyelni kéne, amikor jönnek a jellemző járványok és balesetek. A mostani kép alapján könnyen azt lehet mondani, éppen elég a kórházak finanszírozására szánt pénz."

Varga Ferenc szerint egy-egy kezelés tényleges költségeit is mielőbb felül kellene vizsgálni, mert például egy epeműtétért ma is annyi pénzt kap a kórház, mint évekkel ezelőtt, noha többek között a gyógyszerek, a műszerek és az energia ára már jóval magasabb.

Információink szerint az intézmények 70-80 százaléka bajban van, elsősorban a megyei, magasabb szintű ellátást nyújtó kórházakat érinti súlyosan a teljesítményvolumen korlátozása. Németh Csaba, a Tolna megyei Balassa János Kórház orvos igazgatója lapunknak elmondta, hogy az intézményben csaknem az összes osztály átlagosan 15 százalékkal átlépi a korlátot. Ennek ellenére minden beteget ellátnak. Hasonló a helyzet a Vas megyei Markusovszky Kórházban, ahol Gyuk Tamás finanszírozási igazgató szerint a tvk-t legalább tíz százalékkal túllépik minden hónapban. A kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban is komoly gondot okoz a korlát: Harsányi Imre főigazgató szerint a megadott küszöbértéket 12-18 százalékkal haladják meg.

Hiány és tartalék

Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint egyrészt kétségtelen, hogy akadnak olyan kórházak, amelyek magasabb tvk-t kaptak, ezektől vissza kéne venni, másrészt a gyógyító-megelőző kasszában is vannak még kihasználatlan tartalékok. "Az a célunk, hogy a lehető leghamarabb szembesülhessünk a volumenkihasználás adataival" - nyilatkozott lapunknak. Hozzátette: elsősorban azoknak az intézményeknek kell támogatást adni, amelyek feladatai meghaladják a lehetőségeket, ilyenek például a progresszív ellátást nyújtó kórházak.

Niczky Emőke - Kacsoh Dániel - Baranya Róbert, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek