Pécsi civilek bíróságon támadták meg a lokátorengedélyt
Azt szeretnék elérni, hogy függesszék fel a határozat végrehajtását, helyezzék hatályon kívül az engedélyt és kötelezzék új eljárásra a Honvédelmi Minisztériumot.
Dátum: 2007-07-12 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:48.107731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pécsi civilek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Bíróságon a tubesi NATO-lokátorra kiadott másodfokú építési engedély ellen. Keresetükkel azt szeretnék elérni, hogy a bíróság függessze fel a határozat végrehajtását, helyezze hatályon kívül az engedélyt és kötelezze új eljárásra a Honvédelmi Minisztériumot. A Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője úgy vélte: az ügyben megalapozatlan döntés született, amely több szempontból törvénysértő, ellentétes például Pécs építési szabályzatával.
radio.hu - fidesz.hu