Vatikáni dokumentum a katolikus önazonosságról
Régi-új dokumentumban erősítette meg a Vatikán: a katolikus egyház Krisztus egyetlen egyháza. A doktrína szerint a protestánsok "a szó szoros értelmében" nem tekinthetők egyházaknak. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-07-12 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:48.969842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vatikán honlapján a Hittani Kongregáció által kérdés-felelet formában, néhány kommentárral együtt közzétett dokumentum feltett célja az, hogy tisztázzon néhány téves értelmezést, illetve véget vessen nyomukban támadó zavarnak. Ennek a tisztázási folyamatnak egyik legutóbbi állomása volt a 2000. szeptember 5-én kiadott Dominus Iesus pápai nyilatkozat, amelyet Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció akkori vezetője jegyzett. Az a dokumentum hangsúlyozta, hogy vannak, akik félreértelmezik a második vatikáni zsinat (1962-1965) dogmáit. "A katolikus egyház ökumenikus kötelezettségvállalása nem jelenti azt, hogy feladja meggyőződését: Krisztus egyetlen és igaz egyháza."
Ezt erősíti meg a jelen dokumentum, amelyet a Hittani Kongregáció vezetője, William Levada bíboros írt alá - nyilvánvalóan a 2005-ben pápává választott Joseph Ratzinger szentesítésével.
A protestánsok egy része az újabb dokumentumot "sértőnek" minősítette, míg az orosz keleti (ortodox) egyház "becsületesnek" nevezte.
A vatikáni dokumentum érvelésének alapja az, hogy csak azok a keresztény közösségek tekinthetők a szó szoros értelmében egyházaknak, amelyek megőrizték az apostoli utódlást, és püspökeik "legitimitása" Péterig visszavezethető. Máté evangéliuma szerint "Te Péter, azaz kőszikla vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat". Ez a folytonosság a protestáns egyházakban hiányzik.
A keleti ortodox egyházak is "fogyatékosak", mert nem ismerik el a pápa primátusát, ennek ellenére kiérdemlik a "sajátos, helyi egyház" elnevezést, és a katolikus egyház testvéri egyházaknak tartja őket.
Magyar Hírlap
fidesz.hu