Milliárdos nagyságrendű felesleges beruházások
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Dunaújvárosnál épülő Duna-hídhoz kapcsolódóan mintegy kétmilliárd forint értékben felesleges beruházások valósultak meg - mondta a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Dátum: 2007-07-12 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:49.828960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós közölte: az új Duna-híd folytatatásaként a Dunavecsét és Apostagot elkerülő út két hídja is megépült, amelyek a megszüntetett vasútvonalon vezetnek át. Emellett a dunaújvárosi autópályahíd meghosszabbítására is azért volt szükség, mert ez a szakasz is átível a megszüntetett vasútvonalon.
A politikus - aki fotókkal támasztotta alá állítását - közölte: ez átgondolatlan tervezés, felesleges beruházás volt, amivel szerény becsléseik szerint a kormány mintegy kétmilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből.
"Megépítették ezt a két és fél hidat fölöslegesen, és ennek a következménye szerény becslések szerint is kétmilliárd forintnak a kidobása" - fogalmazott Soltész Miklós, majd hozzátette: a KDNP örülne, ha "maga Kóka János számolna be arról, hogy mi előzte meg ezt a döntést, miért tett így, miért lépett így?".
A politikus hangsúlyozta, hogy a Duna híd szükségességét nem vonják kétségbe, fontos hídnak tartják, amely - mint fogalmazott - "csodálatos szerkezet, műszakilag, mérnöki szempontból gyönyörű alkotás lesz", amelyre "büszkék lehetünk". Emlékeztetett: Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője még miniszterként kezdte meg a híd megvalósításával kapcsolatos tárgyalásokat.
Soltész Miklós emlékeztetett: a KDNP a napokban kampányt kezdett, amelyben azt akarják bemutatni, hogy a magas vállalkozói terhek milyen hátrányt jelentenek a magyar gazdaság számára, s hogy milyen pazarló beruházások épülnek az adófizetők pénzéből.
Közölte: a következő hetekben is folytatni fogják azt a tényfeltárást, amelyben bemutatják, hogy a kormányzati beruházások eredményeképpen milliárdok úsznak el feleslegesen a magyar költségvetésből.
MTI - fidesz.hu