Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: a Fidesz népszavazási kérdései védettséget élveznek

Védettséget élveznek a Fidesz népszavazási kérdései, mivel azonos témában kezdeményezett referendum esetén a korábban benyújtott kérdések az irányadók. Ezt Navracsics Tibor mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-07-12 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:50.471936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A fidesz népszavazási kérdései védettséget élveznek (Navracsics Tibor)

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy ilyen esetben egy alkotmánybírósági határozat szerint a megelőzés elvét kell figyelembe venni, vagyis azonos kötőerejű kezdeményezés esetén a korábban benyújtott kérdések az irányadók, így a Fidesz kérdései védettséget élveznek.

A Fidesz frakcióvezetője még egy érvet említett ennek alátámasztására. Mint mondta, egy korábbi ülésén az OVB is úgy foglalt állást, hogy az érkezési határidőt mint objektív rendezőelvet kell tiszteletbe tartani.

"Ilyen szempontból a 16.01-kor érkezett kérdés csak fölösleges zavarkeltés" - tette hozzá Navracsics Tibor. Kiemelte: a Fidesz kérdéseit pontban 16 órakor nyújtották be az OVB-hez, a K. L. monogrammal e-mailben küldött kérdések pedig egy perccel később, 16.01-kor érkeztek.

Sajtótájékoztatóján a politikus úgy foglalt állást, hogy a népszavazási kérdések körüli bonyodalom Gyurcsány Ferenc másfél éven belüli harmadik gyávasága.

Az első az volt, amikor a választási kampányban nem számolt be az ország valós helyzetéről, a második az őszödi beszéd volt, mert nem a nyilvánosság előtt hangzott el, a harmadik pedig az, hogy először azt mondta a miniszterelnök, a népszavazási kampányban elmagyarázzák, miért fontosak a kormány szavazásra bocsátott intézkedései, most meg mindent elkövet, hogy ne lehessen kiírni a referendumot - mondta Navracsics Tibor.

A Fidesz újra benyújtott kérdései: Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy 2002. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?".

Az e-mailben küldött kérdések: "Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi önkormányzatok egészségügyi feladataik ellátásának módjáról szabadon dönthessenek?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?"

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3752, 'source_type': 'media', 'source_id': 1018, 'target_type': 'article', 'target_id': 70986, 'relation_type': 'describes'}