Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jelenlegi kormány külpolitikája sérti a nemzeti érdekeket

A jelenlegi kormány külpolitikája mindent a rövid távú pártpolitikai érdekeknek, propaganda-megfontolásoknak rendel alá - emeli közleményében Balla Mihály.


Dátum: 2007-07-12 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:36:51.074486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi kormány külpolitikája mindent a rövid távú pártpolitikai érdekeknek, propaganda-megfontolásoknak rendel alá - emeli közleményében Balla Mihály.

A határon túli magyarok az elmúlt évben sem számíthattak semmi jóra, semmilyen segítségre az MSZP és a kormány részéről. A szlovák-magyar kormányfői találkozón Gyurcsány Ferenc például nem érezte fontosnak, hogy kiálljon Malina Hedvig mellett, akit azért vertek meg Szlovákiában, mert magyar származású. A magyar kormánynak az sem tűnt fel, hogy az EU reformszerződésének utolsó munkaanyagából kimaradt a kisebbségek védelmére vonatkozó rész. A Fidesz elnöke azonban kellő időben közbelépett, így a Magyarország és a magyarság szempontjából rendkívül fontos rendelkezés bekerülhetett a dokumentumba.

A jelenlegi kormány külpolitikája alapvetően sérti a nemzeti érdekeket, mindent a rövid távú pártpolitikai érdekeknek, propaganda-megfontolásoknak rendel alá, mindeközben egyáltalán nem érzékelhetjük, hogy bármilyen átgondolt stratégia érvényesülne ezen a területen.

A kormány még mindig rabja saját, 2004. december 5-én folytatott magyarellenes kampányának. Ezért fél összehívni a Magyar Állandó Értekezletet. Ezt tetézte azzal az ámokfutással, mely során szétverte az 5 kormányt megért Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Közalapítványt és a Teleki László Intézetet.

Balla Mihály

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek