Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem történik érdemi előrelépés az oktatás területén

A Fidesz szerint a kormánypártok a koalíciós szerződés módosításával az oktatás területén olyan elemekről állapodtak meg, amelyek éppen az ő kormányzásuk alatt elkövetett hibák kijavítását célozzák.


Dátum: 2007-07-12 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:37:52.022512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


MSZP eltörölné a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a felvételi vizsgát. A koalíciós megállapodás szerint 2008 szeptemberétől a nyolcosztályos képzést folytató középiskolákba a diákok ugyanolyan feltételekkel kerülhetnének be, mint az általános iskola első osztályába; míg a hatosztályos gimnáziumok csak központilag meghatározott, kompetencia alapú szempontok szerint válogathatnának a diákok között - közölte Tatai-Tóth András, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten

Erre reagálva Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek azt mondta: örülnek annak, hogy a kormány beismeri korábban elkövetett hibáit, de ezzel érdemi előrelépés az oktatás területén nem történik. Azok a problémák, amelyek szeptembertől a csökkenő normatíva miatt jelentkeznek, azaz, hogy egyes évfolyamokon akár 20-25 százalékkal is csökken a központi támogatás, és részben emiatt pedagógusok ezrei veszítik el állásukat, továbbra is léteznek - fűzte hozzá.

Felelős kormánytól elvárható lenne, hogy korábbi hibái kijavítása mellett az ilyen drámai változásokat okozó elképzeléseket is módosítsa. A megszorítások és az elbocsátások valódi szenvedő alanyai az iskolába járó gyerekek és szüleik lesznek, nem csak a tanárok - mondta.

Felidézte, hogy 2002-ben már készen állt a pedagógusok által is támogatott az életpálya-modell, csak a bevezetése maradt el a kormányváltás miatt, s a középfokú intézmények felvételi rendje is azt célozta, hogy ne a lexikális tudást mérő vizsga, hanem a tehetséget, a tudás alkalmazását mérő egységes felvételi legyen azokban az intézményekben, ahol a túljelentkezés miatt nem lehet másként kiválasztani a legrátermettebbeket.

Ezt a rendszert verte szét a szabályok fellazításával a Medgyessy-kormány, nem változtatott a rossz szabályokon az első Gyurcsány-kabinet, s most a második Gyurcsány-kormány hajlandó a tévedést beismerni. A probléma csak az, hogy mindezt reformként, újdonságként próbálják tálalni, s nem egy korábbi hiba kijavításaként - vélte a szakpolitikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek