Kérés Gráf Józsefhez
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat legutóbbi Közgyűlésén a képviselők fölhatalmazták Bányai Gábor Elnököt, hogy egy határozatot juttasson el a Miniszterelnöknek és az Országgyűlés Elnök-asszonyának, valamint a gazdákat ért fagykárok enyhítése érdekében Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszterhez.
Dátum: 2007-07-12 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:37:54.657813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gráf József miniszternek címzett Határozatban ez a kérés olvasható:
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés (...) kezdeményezi a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot vezető miniszternél a 2007. évi fagy- és aszálykár mérséklésének érdekében, hogy az elemi kárt szenvedett gazdák tárgyévi egységes területalapú (SAPS és TOPUP) támogatást még ebben az évben soron kívül megkapják.
A Miniszterelnökhöz illetve az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott Határozatban pedig ez áll: "...a trianoni békeszerződésre emlékezvén, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése arra kéri Magyarország Kormányát és Országgyűlését, hogy:
1. zavartalanul működtesse az 1990. óta fokozatosan kialakuló magyar-magyar párbeszéd intézményeit, elsősorban a Magyar Állandó Értekezletet. (...)
2. gondolja újra a Magyar Köztársaság és a szomszédos államok közötti együttműködési politikát, amelyben kerüljön első helyre a szomszédos országokban élő magyarok érdeke;
3. támogassa a szomszédos országokban élő magyarok legitim képviselői által kinyilvánított belső önrendelkezési törekvéseket;
4. javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává;
A kísérőlevéllel kiegészített megyei közgyűlési határozatokat a föntebb említett közjogi méltóságok a napokban kapják meg.
fidesz.hu