Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés László: az RMDSZ szorított ki magából

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagja maradok, annál is inkább, mivel a szövetség egyik alapító tagja vagyok - jelentette ki Tőkés László református püspök, miután az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott kongresszusa úgy döntött, hogy törli az alapszabályból a tiszteletbeli elnöki funkciót.


Dátum: 2003-02-02 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:48.349116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tőkés László 1990 óta volt az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök a szatmárnémeti kongresszus előestéjén jelentette be, hogy tiltakozásul felfüggeszti tiszteletbeli elnöki tevékenységét a szövetségben.

- Nem én tértem el az RMDSZ irányvonalától, hanem az RMDSZ hivatalos irányvonala tért el attól az értékrendtől, szellemiségtől, programtól és célkitűzésektől, amelyek kezdetben jellemezték. Nem én vonultam ki az RMDSZ-ből, hanem az RMDSZ szorított ki magából. Nem tehetek róla, ha úgy is értelmezhető a magatartásom, hogy az utam az RMDSZ-ből kifelé vezet - fogalmazott.

A püspök elmondta: az RMDSZ már elérte csúcspontját, innen a hanyatlás következik. Ereje addig tart, amíg a jelenlegi román és magyar kormány fenntartja.

- A román kormánynak valószínűleg nem sokáig lesz szüksége az RMDSZ-re. A magyar kormánynak viszont szüksége van rá, s az RMDSZ-nek is szüksége van magyar kormányra. Ez a kölcsönösségi viszony még felpumpálhatja az RMDSZ-t egy pár évig. De annál nagyobb lesz a robaj, amellyel összeomlik - jósolta.

- Olyan új mozgalmat szeretnék kezdeményezi, amely továbbra is az egységes képviselet újraépítéséért kíván harcolni - jelentette ki Toró T. Tibor, az RMDSZ-en belüli radikális ellenzéknek tekintett Reform Tömörülés nevű platform elnöke.

A Reform Tömörülés tavaly decemberben úgy döntött, hogy nem vesz részt a szövetség kongresszusán, mivel annak összehívását a belső választások elmaradása miatt törvénytelennek tekinti.

Toró úgy fogalmazott, hogy a Reform Tömörülés új stratégiáját majd csak a platform hamarosan összeülő kongresszusa fogalmazza majd meg, annyi azonban egyértelműen megállapítható, hogy egy homogén, központosított pártban igen nehezen találnák meg a helyüket.

Reményei szerint az új mozgalom indításában szövetségesekre talál az RMDSZ különböző szervezeteiben, az egyházakban és a civil szervezetekben. Mint mondta, már nem lehet gátat vetni annak, hogy a Székelyföldön valami létrejöjjön az RMDSZ-en kívül, akár a Reform Tömörüléstől is függetlenül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek