Fidesz: Heves megye vezetése fél a kórházról szóló népszavazástól
Fél az egri kórház funkcionális privatizációjáról döntő népszavazástól az intézményt működtető Heves Megyei Önkormányzat szocialista vezetése - jelentette ki a Fidesz egri elnöke csütörtökön a Hevesi megyeszékhelyen.
Dátum: 2007-07-13 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:00.341169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezért hangoztat annyi becsapós, megfélemlítő érvet annak érdekében, hogy az embereket eltérítse a józan eszük által diktált közakarat kinyilvánításától - mondta sajtótájékoztatón Magyar István.
Az extraprofitra törekvő, az orvosi egyetemet csak divatból elvégző magánvállalkozók szűkítenék az alkalmazotti létszámot, illetve osztályok összevonásával az ellátást - jelentette ki a politikus, aki civilben az egri Markhot Ferenc kórház főorvosa.
"Elutasítja-e ön, hogy a Markhot Ferenc megyei Kórház működtetése kikerüljön nem önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság kezébe?" - a Fidesz ezt a kérdést kívánja feltenni a megye lakóinak egy referendum keretében.
Heves megyében kifogást nyújtottak be a Fidesznek az egri kórház funkcionális privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezése ellen. Erre azt követően került sor, hogy a Heves Megyei Bíróság jogerős ítéletében úgy döntött, hogy a gyöngyösi kórház esetében, egy szinte teljesen azonos kérdés nem bocsátható népszavazásra, mert nem egyértelmű - idézte fel a történteket még szerdán Benkár József, aki a megyegyűlés főjegyzője is egyben. A most benyújtott kifogásokról, első fokon, ugyanez a Heves Megyei Bíróság dönthet - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu