Megkezdődött az aláírásgyűjtés a kulcsi népszavazás ügyében
Már gyűjtik az aláírásokat Kulcson, a Hankook lakópark építése ellen kezdeményezett népszavazás kiírásáért - közölte az MTI érdeklődésére a falu jegyzője csütörtökön.
Dátum: 2007-07-13 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:00.970097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Török Zoltán elmondta: a Dunaújvárosi Városi Bíróság soron kívüli és jogerős döntése értelmében megkezdődött az aláírásgyűjtés azzal a kérdéssel, hogy "Akarja-e Ön, hogy Kulcson a Hankook munkavállalói részére munkásszálló jellegű lakópark épüljön?"
A helyi népszavazás kiírásához a kulcsiak 25 százalékának, 488 lakosnak az érvényes aláírása szükséges. Az aláírások gyűjtésére 30 nap áll a rendelkezésre, majd az aláírások ellenőrzését követően döntenek arról, hogy megfelelő számú érvényes szavazat esetén, mikorra írják ki a helyi népszavazást.
A referendum kiírását azért kezdeményezte a kulcsiak egy csoportja, mert nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy egy kft. magántulajdonosoktól 31 hektáros földterületet vásároljon a községben, s ott a dunaújvárosi Hankook gyár mintegy 400 dolgozója számára sor- és társasházi lakásokat, illetve apartmanokat építsen.
MTI - fidesz.hu