Az ENSZ felfüggesztette a gumilövedék használatát a békefenntartó egységeknél
Az ENSZ csütörtökön bejelentette, hogy moratóriumot rendelt el a gumilövedékek használatára a békefenntartó egységeknél.
Dátum: 2007-07-13 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:03.435079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést azután hozták meg, hogy Koszovóban februárban meghalt két ember, akit gumilövedék sebesített meg. Az ENSZ megvárja a két tüntető ügyében indított vizsgálat eredményét, azután hoz végleges döntést a gumilövedékek használatáról.
Nick Birnback, a békefenntartó műveletek főosztályának szóvivője elmondta, hogy hat békefenntartó ENSZ-misszió fegyverzetében szerepel gumilövedék. Ezek Koszovóban, Kelet-Timoron, Haitiban, Libériában, Elefántcsontparton és a Kongói Demokratikus Köztársaságban teljesítenek szolgálatot.
A koszovói ENSZ-rendőrség parancsnoka, Richard Monk a múlt héten jelentette be, hogy betiltotta a gumilövedékek használatát a szerbiai tartományban.
A két koszovói a tartomány függetlenségét követelő Önrendelkezés nevű szervezet tüntetésén vett részt, amelyen román rendőrök gumilövedéket és könnygázt vetettek be.
Az ENSZ áprilisban közölte, hogy a koszovói ENSZ békefenntartó misszióban (UNMIK) szolgálatot teljesítő rendőrök voltak a felelősek "a fölösleges és elkerülhető" halálesetekért.
MTI - fidesz.hu