Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjreform vesztesei

Nagyjából 150 ezer ember járhatott rosszul azzal, hogy 1998-ban magán-nyugdíjpénztári tag lett. Ők magasabb nyugdíjra számíthatnának tehát, ha az állami rendszerben maradtak volna - a szaktárca ezért kárpótolná őket.


Dátum: 2007-07-13 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:04.020572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több-biztosítós modellváltásról szóló viták közepette akár figyelmeztető jel is lehet: a Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint nagyjából 150 ezren vannak, akik lényegesen alacsonyabb nyugdíjjal kénytelenek számolni azért, mert megalakulásukkor a magánnyugdíjpénztárakat választották, s nem maradtak a tisztán állami rendszerben.

Különösen sok az érintett a rendvédelmi szervek, illetve a honvédség dolgozói között, akik a szolgálati idő alapján viszonylag fiatalon mehetnek nyugdíjba. Közülük sok, rövidesen nyugdíjba vonuló tíz éve, a pénztárak indulásakor még abba a harmincas korosztályba tartozott, amelynek ajánlották az átlépést a magánpénztári rendszerbe - ők így most 10-15 százalékkal kisebb nyugdíjra lesznek jogosultak.

A PM - írja a Népszabadság - szeretné kárpótolni azokat, akik veszítenek a magánpénztári tagsággal. A lap úgy tudja, vagy az állami rendszerbe történő visszalépés lehetőségét kívánják szélesíteni, vagy nyugdíj-kiegészítéssel oldanák meg a problémát. A hatályos jogszabály szerint azok, akik a nyugdíjjogosultság megszerzésekor még nem töltöttek el tíz évet pénztári tagként, és 2012. december 31. előtt mennek nyugdíjba - illetve a várható pénztári járadékuk nem érné el az állami nyugdíj 25 százalékát -, eddig is visszaléphettek az állam által finanszírozott rendszerbe.

A jövő évtől ugyanakkor a reform indulásakor belépett pénztártagok elérik a tízéves tagságot, ezért már nem léphetnek vissza, hiába éri őket veszteség. A minisztériumban ezért tartják fontosnak, hogy ezeknek az embereknek a problémáját rendezzék. Döntés viszont még nincs.

nepszabadsag.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek