Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30-50 százalékos áremelés várható a gyümölcspiacon

30-50 százalékos áremelésre is kész a tartósítóipar a gyümölcs terméskiesés miatti magas alapanyagárak miatt. A gyümölcsre specializálódott hűtőházak katasztrofális helyzetbe kerülhetnek. Cseresznyéből lényegesen kevesebb termett, mint tavaly, az almatermés a "totálkár" szóval jellemezhető.


Dátum: 2007-07-13 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:05.324510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cseresznyéből lényegesen kevesebb termett, mint tavaly, az árak horribilis magasságokba szöktek, a meggytermés is rendkívül gyenge lett, az árak megduplázódtak tavalyhoz képest. A szerb export és a magyar termés nagyjából a tartósítóipari szükségletek 60-70 százalékát fedezi - mondja Szórádi Sándor. A Magyar Tartósítóipari Szövetség elnöke szerint - ha a piac ezt elfogadja - a végtermékek árában 30-50 százalékos emelkedés várható.

Felhívja a figyelmet arra is, hogy a szilva Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsodban teljesen elfagyott; az ország azon területein, ahol viszont nem sérült a termés, szép hozam ígérkezik. Az almatermés azonban leginkább a "totálkár" szóval jellemezhető: Kelet-Magyarországon nincs is a gyümölcsből.

A gyümölcstermelési volumen csökkenése rendkívüli módon érinti az ágazatot, a terméskiesés átlagosan 20-40 százalékos, ami 50-120 százalékkal emelte meg a nyersanyagárakat - érvelt Cseh László, a Magyar Hűtőipari Szövetség elnöke. Szerinte a feldolgozóipart sokkal jobban sújtotta a fagykár, mint a termelőket átlagosan, az pedig csak később derül ki, hogy ebből a hátrányból az árakban mit tudnak majd érvényesíteni a piacon.

lanchidradio.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek