Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cseh belügyminiszter szerint veszélyben van a schengeni bővítés

Veszélyben van a schengeni övezet bővítése, mégpedig nem az új tagok felkészületlensége, hanem egyes régi tagállamok miatt - jelentette ki a cseh belügyminiszter csütörtök éjjel.


Dátum: 2007-07-13 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:05.622660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ivan Langer a nyolc EU-tagállam belügyminiszterének részvételével az ausztriai Innsbruckban rendezett Salzburgi Fórumon elhangzottakról számolt be.

A csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozáson az osztrák, a magyar, a cseh, a szlovák, a szlovén, a lengyel, a román és a bolgár belügyminiszter mellett részt vesz Franco Frattini, az EU belügyi biztosa és Rui Carlos Pereira, a belügyminiszteri tanács soros portugál elnöke. Horvátország megfigyelőt küldött a fórumra.

Ivan Langer közölte: a tanácskozáson szó volt arról, hogy egy nemrégiben elvégzett felmérés szerint kilenc régi tagállamban a bővítéshez szükséges SISOne4All projekt számítógépes rendszerének bevezetése halasztódik, és ez a késlekedés sokkal inkább fenyegeti az övezet kibővítését, mint az új tagállamok állítólagos hiányosságai. (Az Európai Bizottság tavaly jelentette be, hogy bizonyos technikai akadályok miatt nem tudja az eredetileg kitűzött határidőre - 2007 folyamán - beindítani a SIS II-t, ezért az új határidőig - 2008 szeptemberéig - Portugália és még 9 ország az elképzelés szerint őszre elkészülő, s januártól bevezetendő SISOne4All ideiglenes rendszert használná.) A cseh belügyminiszter szerint a késedelemről szóló értesülést Franco Frattini is megerősítette.

A kilenc érintett ország, ahol gondok voltak a Schengeni Információs Rendszer (SIS) új változatának bevezetésével: Belgium, Dánia, Spanyolország, Finnország, Norvégia, Izland, Olaszország, Görögország és Hollandia.

Langer közölte: kérte Frattinit és a portugál belügyminisztert, szólítsa fel az érintett országokat arra, hogy haladéktalanul kezdjék meg az új SIS-rendszer bevezetését, hogy tartani lehessen a schengeni övezet bővítésére kitűzött határidőt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek