Lengyelország: 50 százalék esély az előrehozott választásokra
Jaroslaw Kaczynski pénteken a lengyel közrádióban úgy nyilatkozott, hogy még van értelme próbálkozni a Jog és Igazságosság pártja és koalíciós partnere, az Önvédelem közös kormányzásával. De amennyiben az Önvédelemben nincs meg erre a megfelelő akarat, akkor előrehozott választásokat kell tartani.
Dátum: 2007-07-13 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:08.137676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nyitottak vagyunk mindkét forgatókönyvre" - jelentette ki Kaczynski, majd hozzátette: amennyiben előrehozott választásokra kerül sor, akkor azt még az év vége előtt meg kell tartani.
A legújabb válságot az okozta, hogy az Önvédelem vezetőjét, Andrzej Leppert Lech Kaczynski államfő felmentette miniszterelnök-helyettesi tisztségéből korrupciós vádak miatt. A párt csütörtökön enyhítette korábbi fenyegetését, amely szerint azonnal kilép a koalícióból. Lepper helyettese, Janusz Maksymiuk úgy nyilatkozott a brit hírügynökségnek, hogy az Önvédelem a jövő héten jelenti be: marad-e vagy sem a kormányban.
Lengyelországban elvileg 2009-ben esedékesek a következő parlamenti választások.
MTI- fidesz.hu