Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újraválasztották a Fidesz szabolcsi elnököt

Újraválasztották a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, Tilki Attila, országgyűlési képviselőt, Fehérgyarmat polgármesterét - közölték a párt térségi szervezetének nyíregyházi sajtótájékoztatóján pénteken.


Dátum: 2007-07-13 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:09.017431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tilki Attila újabb két évig irányítja a Fidesz nyírségi alapszervezeteinek munkáját - mondta Vinnai Győző, a párt új megyei alelnöke, a nyíregyházi választókerületének vezetője.

Tilki Attila arról tájékoztatott, hogy a tisztújításon a szabolcsi szervezetnél hat új alelnököt választottak, Lipők Sándor Kemecse, Simon Miklós Nyírbogát, Farkas Ernő Rakamaz és Szabó István Mátészalka polgármestere, valamint Vinnai Győző, nyíregyházi városi pártelnök és Bogányi Réka, a Fidelitas vásárosnaményi vezetője személyében. Megjegyezte: Simon Miklós a párt országgyűlési képviselője is.

Az újraválasztott elnök változást ígért a Fidesz nyírségi politizálásában. Kifejtette, hogy a valós problémák megoldásával akarnak foglalkozni a térségben. Hozzáfűzte: azok a megélhetési gondok kerülnek a párt politizálásának előterébe, amellyel minden nap találkoznak a Fidesz önkormányzati vezetői az általuk irányított szabolcsi településeken.

Megjegyezte azt is, hogy ennek érdekében az alelnökök között felosztották a területeket, a közigazgatástól a gazdaságon, az egészségügyön át, egészen a kultúráig, s azonnal reagálni kívánnak minden jelentkező problémára.

"A politizálás középpontjában az embernek kell állnia" - mondta. A sajtótájékoztatón részt vett Fülöp István, a szabolcsi önkormányzat fideszes elnöke, országgyűlési képviselő is, aki a párt térségi politizálásából a szolidaritás erősítésének fontosságát emelte ki, hogy segíteni tudják a hátrányos helyzetű térség legnehezebben élő lakosait.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek