Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OEP-é a vizitdíj kétharmada

A kormányzati kommunikációval ellentétben mégsem marad a vizitdíj teljes összege a rendelőknél, kórházaknál, az emelt összegű díj kétharmadát ugyanis elvonja az OEP.


Dátum: 2007-07-13 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:10.065519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány az egészségügyi biztosítási rendszerrel kapcsolatosan vészforgatókönyvet készít arra az esetre, ha egyetlen magántársaság sem szeretne részt venni az rendszer átalakításában.

A Napi Gazdaság szerint a jelenlegi politikai helyzet és a bizonytalan üzleti feltételek miatt gondolkodik belépésén több társaság is. Mint ismert: a magánbiztosítók a szóbeli válaszokkal már nem elégednek meg, írásban várnak választ kérdéseikre a szaktárcától. A legvitatottabb pontok továbbra is a nyereséggel és a veszteséggel függnek össze.

Még mindig nincs tisztázva az, hogy mi történik, ha veszteséges lesz a piac, és az sincs rögzítve, hogy az esetleges kiemelkedő profitot ki könyvelheti majd el. A parlament várhatóan szeptemberben dönt a vonatkozó törvényjavaslatról.

A kórházszövetség tiltakozik az ilyen magas OEP elvonás ellen. A bevezetés óta 8 millió 200 ezer esetben fizettek vizitdíjat a betegek, 288 ezren pedig emelt összeget. A szolgáltatók döbbenten vették tudomásul, hogy az emelt összegből csak 300 forint marad náluk, a többit elvonja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Júliustól nőhet az elvont összeg, mivel ekkortól a szaktárca 600 forintról ezer forintra emelte a beutalási rendet megkerülők vizitdíját.

lanchidradio.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek