Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Sánta Kutya-díj" Horn Gyulának és Szigeti Péternek

Horn Gyula volt miniszterelnök a "Sánta Kutya-díj" életműdíját, míg Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke az éves Sánta Kutya-díjat kapott az úgynevezett magyar cenzúra napjának ünnepélyét szervező bizottságtól pénteken.


Dátum: 2007-07-13 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:38:14.607919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "közvélemény félretájékoztatásában jeleskedő" személyeket jutalmazó társaság minderről sajtótájékoztatón számolt be egy budapesti étteremben.

Czakó Gábor író, a csoportosulás szóvivője az MTI-nek elmondta: Horn Gyulát már régóta az esélyesek között emlegették, de így 75. születésnapja alkalmával találták a "legméltóbbnak" arra, hogy a Sánta Kutya-díj életműdíját kiérdemelje. "Horn egész élete a hazugságra épült(...), ő az a politikus, aki soha nem mond igazat, hanem mindig arról beszél, amit a nép hallani akar tőle".

Szigeti Pétert, az Országos Választási Bizottság elnökét a "népakarat ügyes és demokratikus gáncsolgatása miatt" jutalmazták a Sánta Kutya-díjjal. A bizottság szerint Szigeti Péter a "joggal való visszaéléssel rafinált módon cenzorkodik" - vélekedett Czakó Gábor.

A testület 1996 szeptembere óta minden 13-ára eső pénteki napon ítéli oda a Sánta Kutya-díjat, amelyben azok részesülhetnek, akik a grémium szerint közvélemény félretájékoztatásában jeleskednek.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek