Szocreál épületbe költözik az MSZP
A modernségét hirdető MSZP úgy döntött, egy 1954-es szocreál épületbe költözik, miközben éveken át egy fiatalos székház felhúzását ígérték a pártvezetők - írja az origo.
Dátum: 2007-07-15 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:31.603200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hosszú évek keresgélése és ígérgetése után megtalálta a vezető kormánypárt azt az épületet, amelybe véglegesen áthelyezné országos központját a rosszemlékű Köztársaság térről. A VI. kerületi Jókai utca 6-ba.
Korábban egy nyitott, fiatalokat vonzó kávézókkal és nagy közösségi terekkel teli új épület felhúzását ígérte nyilatkozataiban az elnökség. Még azt is hozzátették: mindehhez szerény vezetői szobák társulnának. Az álomból egy leharcolt szakszervezeti irodaház lett.
Az 1954-es építésű kockaház szomszédságában egy Bakegér nevű kocsma, egy fodrászat, egy gumiszerelő műhely és az Operaház zenekari próbaterme található. Jelenleg a banki és biztosítói alkalmazottak, a vendéglátósok és kereskedők szakszervezetei használják az ötszintes irodaházat - írja az internetes portál.
Az ingatlanszakértő szerint nem jó választás
Szick Sándor, az A1 ingatlanforgalmazó Andrássy úti irodájának vezetője az origo kérdésére elmondta: bár az épületbelsőről nincs információja, mégsem elégedett a szocialisták választásával. Az ingatlanszakértő bölcsebb döntésnek tartotta volna, ha egy vezető kormánypárt - amennyiben már a Belvárosba költözik - egy 100-120 éves, a polgári miliőt sugalló patinás épületet választ stukkókkal, freskókkal.
Szick szerint az épületből azért még ki lehet hozni valamit, hogy megfeleljen mindannak, amit előszeretettel hirdetnek magukról a szocialisták - vagyis lehet egy dinamikus, fiatalos székház belőle - ehhez viszont alapos átalakítás szükséges.
hirtv.hu - fidesz.hu