A Magyar Szociális Fórum egységes társadalombiztosítási rendszer megvédésére szólít fel
Több mint száz társadalmi szervezet és magánszemély, köztük számos közéleti személyiség csatlakozott két hét alatt a Magyar Szociális Fórum felhívásához, amely az egységes társadalombiztosítási egészségügyi rendszer megvédésére szólította fel a lakosságot - közölte a szervezet az MTI-vel vasárnap.
Dátum: 2007-07-15 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:34.818903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fórum egészségügyi kerekasztala június végén tette közzé a dokumentumot, amely szerint azt kívánják elérni, hogy az egységes társadalombiztosítási egészségügyi rendszert államilag összehangoltan és társadalmilag ellenőrzötten működtessék tovább és fejlesszék. Az egységes biztosítási rendszer megőrzése társadalmi érdek, üzleti alapokra helyezése súlyos egyenlőtlenségekhez, anyagi alapú megkülönböztetéshez vezetne - írták.
A fórum közlése szerint legutóbb Surján László európai parlamenti képviselő, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke jelezte csatlakozását a felhíváshoz. A szövetség szervezetileg is csatlakozott, miként kórházi igazgatók, osztályvezető főorvosok, egészségügyi dolgozók, tudósok, szakemberek és fizikai munkások is.
MTI - fidesz.hu