Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mától hármas fokozatú hőségriadó

Mától csütörtökig hármas fokozatú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos, mert az előrejelzés szerint a héten 37-38 fokos meleg is lehet. Összehívták a budapesti védelmi bizottság ülését. MTI hír.


Dátum: 2007-07-16 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:37.556931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Polgári Védelem munkatársai Budapest legforgalmasabb 12 csomópontján palackozott és zacskós vizet osztanak az autósoknak és a gyalogosoknak. Ismét működik majd a Fővárosi Vízművek Zrt. mobil vízcsomagoló egysége a Deák téren, így a járókelők ott is hűtött, csomagolt vízhez juthatnak.

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő kórházak és egészségügyi intézmények munkatársai a kánikula idején megkülönböztetett figyelmet fordítanak fiatal és idős betegeikre. A fővárosi útfelújításokon dolgozók korlátlan mennyiségű vizet kapnak, és a pihenőidő betartását is fokozottan ellenőrzik.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éjjel-nappal, összesen húsz locsoló autóval mossa és hűti Budapest utcáit. Az akár 60-70 fokra is felhevülő aszfaltra permetezett vízzel enyhítik a forróságot, valamint kötik le a port és a polleneket. A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot hűtik.

A BKV Zrt. kérésére naponta 12-17 óra között a megadott útvonalakon a villamossíneket is locsolják. A közterület-fenntartók kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a hőségben is folyamatos legyen a lakossági hulladékgyűjtés és szállítás.

Falus Ferenc tiszti főorvos felhívta a figyelmet, hogy a kánikulai meleg, a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot: elsősorban az idősekre, a gyermekekre, valamint a fizikai munkát végzők szervezetére hat kedvezőtlenül.

Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív-, és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek ha valaki ilyen tüneteket észlel, haladéktalanul orvoshoz kell fordulnia. A gyógyszereket szedő betegek kérjék ki kezelőorvosuk tanácsát.

Az országos tiszti főorvos azt javasolja, hogy az idősek kánikulában tartózkodjanak hűvös helyen, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát, zuhanyozzanak naponta többször langyos vízzel. Mindenkinek ügyelnie kell a fokozott folyadékfogyasztásra, akár a szokásos mennyiség többszörösére is szükség lehet.

Kerülni kell a tűző napon való tartózkodást délelőtt 11 és délután 15 óra között, mivel ilyenkor fokozódik a napszúrás veszélye. A bőrt védeni kell a káros sugárzás ellen, lehetőleg világos színű, természetes alapanyagú ruhákat, széles karimájú vagy ellenzős sapkát, kalapot ajánlatos hordani.

Nagy melegben gyermeket, állatot bezárt gépkocsiban nem szabad hagyni, a szabadban végzett sportolást pedig a reggeli vagy a kora esti órákra kell halasztani.

MTI, Index

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek