Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai lapok a CFE-szerződés moszkvai felmondásáról

Az orosz medve morog ugyan, de nem harap - mutatott rá a prágai Mladá Fronta Dnes hétfői kommentárja, amely Vlagyimir Putyin elnöknek a közép-európai fegyverzetekre vonatkozó bejelentésével foglalkozik.


Dátum: 2007-07-16 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:40.238418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jóllehet Putyin mindent megtesz azért, hogy Oroszországot a lehető legkomolyabban vegyék külföldön, új hidegháború legföljebb a sajtóban fenyeget. Moszkvának szüksége van nyugati beruházásokra, a Nyugatnak pedig szüksége van Oroszország olajára és földgázára...Háborúkat manapság amúgy sem bombákkal és harckocsikkal lehet megnyerni. No persze, az orosz medve morgására oda kell figyelni - de ki hiszi el, hogy a medve harap is? - írta a cseh újság.

Rossz hírnek tartja a moszkvai bejelentést a madridi ABC. Nem azért, mintha ezáltal újra felélednének a régi katonai fenyegetések - ez szerencsére már nem lehetséges. A lépés azonban megmutatta, hogy a moszkvai vezetés, élén Putyinnal, továbbra is a hidegháború idejétmúlt kategóriáiban gondolkodik. Az viszont katonai szempontból teljesen irreleváns, hogy Moszkva a jövőben nem akarja tartani magát a CFE-szerződéshez - valójában az aláírók egyike sem tartja már huzamosabb ideje tiszteletben a dokumentumot.

Putyin bejelentése a szerződésről éppen akkor hangzott el, amikor Lech Kaczynski államfő az Egyesült Államokba utazott, hogy az európai rakétapajzsról tárgyaljon az amerikai elnökkel - mutatott rá a varsói Rzeczpospolita. - Ezzel egyidejűleg nagyszabású orosz katonai tevékenység zajlik... Putyin kardcsörtetése Európát is érinti. Az EU-államok politikusaival folytatott tárgyalásokon higgadtan le kell szögezni: nézzétek meg magatok is, mit művel a Kreml - és vonjátok le belőle a saját következtetéseiteket - írta a lap.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek