Gyurcsány demokráciaellenes, mert fél
Gyurcsány Ferenc fél a népszavazástól, ezért követte el az elmúlt hetekben-hónapokban demokráciaellenes lépések sorozatát az MSZP-vel együtt - szögezte le Szíjjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-07-16 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:49.218670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány sorozatos ügyeskedésekkel próbálja megakadályozni a népszavazást - jelentette ki Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője leszögezte: nyilvánvaló, hogy a kormány és a miniszterelnök attól tart, hogy míg 2006 tavaszán be tudták csapni az embereket, addig most, - a népszavazás következtében - megnyílik a lehetőség az értelmes vitára, másrészt pedig biztosított lesz az emberek számára az, hogy döntést is hozhassanak a saját jövőjüket érintő legfontosabb kérdésekben - közölte a politikus.
Az MSZP múlt heti próbálkozása, mellyel el akarta gáncsolni a népszavazási kezdeményezést, sikertelen maradt. "Az MSZP elbukott, mert világos, hogy ő helyettük, de az ő érdekükben történt, különböző kérdések benyújtása a népszavazási kezdeményezés kapcsán" - utalt ezzel a politikus arra a három, - a fideszével ellentétes tartalmú - kérdésre, melyeket még a múlt hét folyamán nyújtottak be az OVB-hez.
S ennek a sikertelenségnek a hatására a kormány politikusai "idegesek és feszültek" lettek, s ennek lehet betudni azt a rágalmat, amivel a Fideszt, illetve a Fidesz OVB delegáltját illették - emlékeztetett a Fidesz szóvivője.
Szijjártó Péter megmosolyogtatónak nevezte azt az igyekezetet, amit az MSZP a különböző személyi jogok védelmében kimutat, hiszen mint mondta, ez két dologra enged következtetni: vagy arra, hogy a benyújtó akart titokban maradni, mert nem gondolta komolyan ezt az egészet, vagy pedig nem ő akart aláírásokat gyűjteni, hanem valaki más állt a kérdések benyújtása mögött, s más akart a kérdésekkel kampányolni - fejtette ki a politikus.
Aláhúzta, hogy a kormány igyekezete ellenére három kérdésben már biztosan lesz lehetőségük az embereknek, hogy kifejtsék véleményüket, s a másik három kérdés mellett pedig továbbra is kiáll a Fidesz, hogy azokról is döntést hozhassanak az állampolgárok.
fidesz.hu