Tiltott tüntetés
A belügyminisztertől vár magyarázatot a Tibetet Segítők Társasága arra, hogy a rendőrség miért tiltotta meg szombati budapesti demonstrációjuk megtartását. Hendrey Tibor, a szervezet elnöke elmondta azt is, hogy a bíróságon is keresetet nyújtottak be a rendőrség tiltó határozata ellen.
Dátum: 2003-02-03 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:53.556789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett arra: a múlt pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság előbb tudomásul vette, majd még aznap futárral küldött határozatában megtiltotta a demonstráció megtartását arra hivatkozva, hogy a mintegy 100 résztvevő nem férne el a kínai nagykövetség előtt. Az elnök kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben sok rendezvényt tartottak már a kínai nagykövetség előtt, azok egyikét sem tiltotta meg a rendőrség. A társaság azért rendezte volna a demonstrációt, hogy tiltakozzon két tibeti halálra ítélése ellen, akiket a kínai hatóságok egyebek mellett összeesküvés szervezésével, szeparatista törekvéseket támogatásával vádolnak.
MTI - fidesz.hu