Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyes lehet az Auchan baromfihúsa?

A cseh madárinfluenzás baromfi-megbetegedések miatt veszélyesnek tartja a Baromfi Terméktanács (BTT), hogy az Auchan Magyarország (AM) Kft. friss baromfihúst importál Csehországból - mondta a Világgazdaságnak Bárány László, a terméktanács elnöke.


Dátum: 2007-07-17 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:39:56.268634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Baromfi Terméktanács információi szerint az AM olyan cseh baromfi-termelési integrációval áll kapcsolatban, amelynek egyes állományai is megfertőződhettek a madárinfluenza vírusával. Bárány László hangsúlyozta: a cseh importnak nem humán-, hanem állat-egészségügyi kockázatai lehetnek.

Az Auchan Magyarország Kft. által importált cseh csirkehús nem a madárinfluenzás körzetekből származott - közölte Gillemot Katalin vezérigazgatói asszisztens. Az AM ettől függetlenül a napokban arról határozott, hogy a cseh állat-egészségügyi helyzet tisztázódásáig leállítja a beszállításokat - tudta meg a Világgazdaság.

Világgazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek