A tömegverekedés után békéltető cigánytanács Hevesen
Békéltető cigánytanács alakul Hevesen a helyi roma családok közötti nézeteltérések tisztázása érdekében - tájékoztatta kedden a település polgármestere az MTI-t.
Dátum: 2007-07-17 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:03.589953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testületben a tervek szerint a hat legbefolyásosabb romacsalád képviselői, illetve etnikai érdekvédő szervezetek delegáltjai kapnak helyet - közölte Csáki Zsigmond (Fidesz).
Minderről azon a békéltető tárgyaláson állapodtak meg, amelyet a szombaton kitört tömegverekedésben érdekelt felek bevonásával, a rendőrség, az önkormányzat a kisebbségi önkormányzat és a Nemzeti Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének részvételével rendeztek - tette hozzá.
A polgármester elmondta, hogy az ellenérdekelt felek, kölcsönös bocsánatkérést követően a békéltető tárgyaláson kijelentették, hogy békét és nyugalmat akarnak a városban. Lemondanak az önbíráskodásról és a továbbiakban a hatóságokra hagyják az igazságszolgáltatást.
Az esetleg újabb felmerülő nézeteltérések rendezését pedig, a felállítandó tanácsra bízzák - ismertette a történteket Csáki Zsigmond.
Kakuk György a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője arról számolt be, hogy a szombati összetűzések nyomán, összesen tizenhat személy ellen indult eljárás csoportosan elkövetett garázdaság és rongálás megalapozott gyanúja miatt.
Közülük három személyt vett őrizetbe a rendőrség, egyben indítványozták előzetes letartóztatásukat. A többiek, köztük egy fiatalkorú, szabadlábon védekezhetnek.
Hétfőtől egyébként már nyugalom volt a település romák lakta városrészében, azt követően, hogy szombaton tömegverekedés tört ki, mintegy 250-300 helyi lakos aktív, illetve passzív részvételével. Ennek során a verekedők felgyújtottak egy családi házat, illetve megrongáltak két személygépkocsit.
A 12 ezer lelkes település lakóinak, mintegy 20 százaléka roma származású. A cigányok többsége egy telepszerű területen él.
MTI- fidesz.hu