Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Permetkapukat állítottak fel az V. kerületben

Egy-egy hidegvizes permetkaput állított fel kedden a Belvárosi Önkormányzat három közparkban - jelentette be Rogán Antal, Budapest V. kerületének polgármestere sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-07-17 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:04.930512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Honvéd téren, a Szabadság téren, valamint a Károlyikertben található permetkaput addig üzemelteti az önkormányzat, amíg a hőségriadó tart - mondta Rogán Antal, hozzáfűzve, hogy a három szerkezet működtetésére összesen kétmillió forintot fordít az önkormányzat. "Úgy gondolom ez megéri, szükség van rá, mert Budapest közparkjai nem maradhatnak üresek a hőség idején" - hangsúlyozta.

Mivel nagy melegben a gyerekek és az idősek a legveszélyeztetettebbek, és ők látogatják leginkább a köztereket, ezért állították a három permetkaput a játszóterek közelébe.

A polgármester beszámolt arról is, hogy a Belvárosi Önkormányzat minden közintézményében vízautomatát helyezett el, a kerület tulajdonában levő közparkokban pedig vizet osztanak a hőségriadó ideje alatt.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek