Fáy Társaság: Horn Gyula adja vissza a Fáy András-díjat!
Tiltakozó levelet juttattak el Horn Gyulához és Csányi Sándorhoz az OTP vezetőjéhez a Fáy Társaság tagjai, többek között a Fáy család tagjai, mert a volt miniszterelnököt pufajkás múltja és legutóbbi nyilatkozatai miatt nem tartják méltónak a Fáy Andrásról elnevezett díjra.
Dátum: 2007-07-17 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:05.938306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megütközéssel fogadták a Fáy Társaság tagjai a hírt, hogy Fáy András, a haza mindenese nevével fémjelzett díjat kapott Horn Gyula egykori miniszterelnök, korábban a szovjet megszállást tevékenyen kiszolgáló pufajkás karhatalmista, aki a díjátadás napján is hangoztatta, hogy helyénvaló volt a szovjet elleni 1956-os forradalom és szabadságharc leverése, majd véres megtorlása.
Ezért az aláírók szorgalmazzák, hogy az OTP által adományozott Fáy András-díjat, mint névadójának személyes meggyőződésével ilyen módon élesen ellentétes szellemiséget megidéző Horn Gyula, volt miniszterelnök a díjat adja vissza, illetőleg az OTP, amennyiben úgy gondolja, hogy hálával tartozik Horn Gyulának, találjon más módot annak kifejezésére.
MNO - fidesz.hu