Kövér László: a tolvaj kiált rendőrért
Ami az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a különböző ügyeit illeti, eljutottunk oda, hogy a tolvaj kiált rendőrért - jelentette ki Kövér László egy szerdai lakossági fórumon Sümegen.
Dátum: 2002-02-28 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:05.555498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Medgyessy Péter a 30 milliós Gresham-szerződés kapcsán nem adott világos választ arra, hogy befolyásolta-e az V. kerületi szocialista képviselők szavazatát, ahogy ezt a szerződésben az aláírásával vállalta, s akkor a befolyással való üzérkedést valósította meg, vagy pedig ezt nem követte el, akkor pedig munka és teljesítmény nélkül vett fel 30 millió forintot.
- Erre az egyszerű és világos kérdésre már jó lenne ennyi idő után válaszolni; nem pedig azzal riogatni, hogy ez semmi más, mint politikai leszámolás - hangsúlyozta a politikus.
Kövér László véleménye szerint addig nincs egészen törvény előtti egyenlőség, "amíg valaki a politikusi mivoltával takarózhat ezekben az ügyekben".
Hozzáfűzte: nekik egyébként nem hiányzott, hogy kampányeseménnyé váljon Medgyessy Péter 30 milliója.
- Őszintén szólva nekem Medgyessy Péter mint kampányszereplő sem hiányzott. Ezt az MSZP-nek kellett volna előre meggondolni - vélekedett.
Kövér László utalt arra is, hogy a polgárok jogosan teszik fel a kérdést, hogy az úgynevezett sokmilliárdos ügyeket - mint például a Postabank vagy a bécsi CW Bank - miért nem derítették már fel.
A politikus szerint azért nem, mert a kormánynak nem volt ehhez eszköze. Mint elmondta: az igazságszolgáltatás független a kormánytól, de a rendőrségnek, s kiváltképp az ügyészségnek is megvan a maga autonómiája. Szerinte nem lehet a folyamatokba politikai szándékokkal "belebarkácsolni".
- Ezek az ügyek több tucat dörzsölt, a pénzügyi jogban jártas, milliós havi fizetésekkel megtámogatott emberek művei. Velük szemben áll néhány rosszul fizetett, a pénzügyi jogban sem igen jártas rendőrtiszt, akiknek még több ügyük is van - jegyezte meg Kövér László.
Utalt arra, hogy jó lett volna, ha az emberek jogos igazságérzetét kielégítheti a kormány. De mint megjegyezte: még a viszonylag egyszerű Tocsik-ügy sem fejeződött be öt év óta.
A későbbiekben kiemelte: ha azt a kérdést teszik fel, hogy a választásokon mi között kell választani, akkor az a helyes válasz, hogy két alapvetően különböző, egymással össze nem békíthető életszemlélet, világfelfogás és értékrend között.
- A közül kell tehát választani, amelyik megpróbálja az életet élhetővé tenni, és segíteni azoknak, akik a maguk erejéből is próbálnak arra törekedni, hogy jobb legyen nekik és az országnak. Vagy pedig azok közül, akik valamilyen rejtélyes okból kifolyólag akkor érzik jól magukat, ha mindenki más rosszul érzi magát - jelentette ki a politikus.
Kövér László leszögezte: a Bokros-csomag vitézei és a Széchenyi Terv közt, a tandíj és a diákhitel közt választhatnak a polgárok áprilisban.