Újabb Hankook-botrány?
Most egy újabb, a kormány által szenzációsnak kikiáltott kirakat-beruházásról derült ki, hogy szinte semmi sem úgy van, ahogy azt korábban állították - hangsúlyozta Szijjártó Péter közleményében.
Dátum: 2007-07-17 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:11.741224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb aggályok a Hankook beruházása körül -a Fidesz véleménye
Az MSZP-SZDSZ kormány gazdaságpolitikája pénzügyi-gazdasági válságba sodorta az országot. A kormány a tehetetlenségét kirakat-beruházásokkal próbálta elfedni és közpénzből több milliárd forint támogatást nyújt multinacionális vállalatoknak ahelyett, hogy a magyar kis- és középvállalkozások számára nyújtana segítséget.
Most egy újabb, a kormány által szenzációsnak kikiáltott kirakat-beruházásról derült ki, hogy szinte semmi sem úgy van, ahogy azt korábban állították. A kormány 20 milliárd forint támogatást adott a Hankooknak 1500 munkahely megteremtésére, ami 13,5 millió forint támogatást jelent munkahelyenként. Ehhez hasonló nagyságrendű támogatásról a magyar kis- és középvállalkozások még csak nem is álmodhatnak. A Hankook körüli mizéria és a legújabb hírek - a cég ellen munkaügyi vizsgálat zajlik, az érdekvédők elszámolási szabálytalanságokról és törvénytelen elbocsátásokról panaszkodnak - egyértelműen mutatják, hogy a kormány által sok milliárd forinttal támogatott kirakat-beruházások nem alkalmasak arra, hogy a magyar gazdaságot kihúzzák a válságból és növekedési pályára állítsák.
Szijjártó Péter
fidesz.hu