Tüntetés Lengyelországban
A nagy-lengyelországi vajdaságban hétfőn több száz mezőgazdasági termelő néhány órán keresztül több helyszínen országos és vajdasági utakat zárt el a kormány mezőgazdasági politikája ellen tiltakozva.
Dátum: 2003-02-03 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:55.957698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Andrzej Lepper, az Önvédelem elnevezésű ellenzéki parlamenti párt és agrár-érdekvédelmi szervezet elnöke vasárnap jelentette be, hogy hétfőtől országszerte tiltakozó akciók kezdődnek. Azt állította, hogy bár egyetértenek vele, nem az általa vezetett szervezet kezdeményezi ezeket. A tüntetők egyebek között a disznóhús felvásárlási árának emelését, a tejtermelés dotációjának növelését követelték, továbbá azt, hogy a parlament utasítsa el az államfő vétóját a biobenzinről szóló törvényjavaslatra. Aleksander Kwasniewski január közepén jelentette be, hogy nem írja alá a parlament által elfogadott bioüzemanyag-törvényt. Javasolta a jogszabály módosítását oly módon, hogy a repceolaj hozzáadásával készülő üzemanyagot fokozatosan és ne kötelező jelleggel vezessék be. A rendőrség két helyszínen - figyelmeztetés után - vízágyú és gumibot bevetésével vetett véget a törvénytelen akciónak. A legtöbb helyen a gazdák maguk hagyták abba az útelzárást, de egy részük kedden is folytatni akarja akcióját.
1999 elején az Önvédelem útelzárásaival hetekre szinte egész Lengyelországot megbénította. Időről időre a mezőgazdasági termelők azóta is folyamodnak a tiltakozásnak ehhez a módjához, bár a négy évvel ezelőttihez hasonló méretű akcióra azóta nem volt példa.
MTI - fidesz.hu