Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megbukott a kormány kárenyhítési programja

Az újra megnyitott kárenyhítési alapba a hétfő éjféli határidőig mindössze 2900 gazda jelentkezett, miközben az országban több mint 20 ezer ültetvényen pusztított tavasszal a fagy.


Dátum: 2007-07-18 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:21.267006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gazdakörök szerint megbukott a kormány kárenyhítési próbálkozása, az újra megnyitott kárenyhítési alapba ugyanis a hétfő éjféli határidőig mindössze 2900 gazda jelentkezett, miközben az országban több mint 20 ezer ültetvényen pusztított tavasszal a fagy.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója szerint a csekély érdeklődés azt jelzi, hogy a gazdák nem bíznak a kormány kárenyhítési megoldásában, osztottak-szoroztak, és rájöttek: nem éri meg a bizonytalan a kárenyhítés fejében újabb pénzeket kifizetni. Így az a helyzet állt elő, mondja Budai, hogy miközben a fagy országosan 40-45 milliárd forintnyi termést pusztított el, az aszály rovására pedig eddig 80 milliárd forint írható, ezzel szemben egy 6-7 milliárdos kárenyhítés áll. A Magosz szerint érdemi kártérítésre van szükség, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet jövő keddtől háromnapos demonstrációt tart.

hirtv.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek