Bosznia: felmentették Karadzic egykori közeli munkatársát
Felmentették szerdán Boszniában a háborús bűntettek elkövetésének vádja alól Momcilo Mandic volt boszniai szerb minisztert, aki Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök legszűkebb köréhez tartozott hajdanán.
Dátum: 2007-07-18 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:22.640269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagy vagyont felhalmozó 53 éves volt igazságügy-miniszter mindazonáltal rács mögött marad, mert tavaly október utolsó napjaiban Szarajevóban kilenc év szabadságvesztésre ítélték különféle pénzügyi visszaélések és a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött Karadzic bújtatása és pénzelése miatt.
A háborús bűntetteket tárgyaló bíróság szerdai határozata szerint nincs bizonyíték a vád azon állításaira, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején Mandic irányította volna egy szarajevói rendőrségi kiképzőközpont lerohanását, illetve, hogy ő felügyelt volna két Szarajevó melletti és egy focai gyűjtőtábort, amelyekben nem szerb civileket dolgoztattak agyon, és kínoztak gyakran halálra.
Mandic a boszniai Szerb Köztársaság eddigi legmagasabb rangú egykori tisztségviselője, aki ellen vádat emeltek háborús bűnök miatt a bosnyák hatóságok.
MTI- fidesz.hu