Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az infláció háromszorosára emelkedhetnek a gázárak

Újabb gázáremelést fontolgat a kormány - írja közleményében a Fidesz. A polgári párt szerint az MSZP-SZDSZ kormány ismét megszegi szavát.


Dátum: 2003-02-03 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:56.527958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt Gazdasági Kabinetje megdöbbenve tapasztalja, hogy az MSZP-SZDSZ kormány újabb gázáremelést fontolgat. Medgyessy Péter miniszterelnök és Lendvay Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a választási kampány során megannyiszor leszögezte, nem lesz gázáremelés. Fél év kormányzás után a lakosság már tapasztalhatta, miként kell értelmezni a szocialista kampányszlogeneket: a lakossági fogyasztói gázárak az infláció háromszorosával emelkednek.

Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára mai nyilatkozatában elismerte, hogy 2004. január 1-jétől a lakossági gázáremelés meghaladhatja az infláció kétszeresét, akár a tíz százalékot is.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt felszólítja a kormányt, hogy adjon világos és határozott választ arra a kérdésre: Igaz-e, hogy a Medgyessy-kabinet - választási ígéreteivel ellentétben - két év alatt az infláció többszörösével kívánja emelni a lakossági fogyasztói gázárakat.

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Gazdasági Kabinet

2003. február 3.

Kapcsolódó elemek