Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fodor: Nem érdekel a hat gyereked, egy utolsó állat vagy és kész!

"Örülj, hogy nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszáll..." - mondta tegnap a Batthyány téren egy hajléktalannak a környezetvédelmi miniszter, akit a férfi folyamatosan és nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazott egy interjú közben. Fodor verbális támadására válaszul a férfi már csak azt hajtogatta, hogy neki hat gyermeke van.


Dátum: 2007-07-19 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:29.818591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fodor Gábor a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta, neki mint közszereplőnek el kell tűrnie egy ilyen támadást, de munkatársait, kolléganőit meg kellett védenie. Fodor szerint a hőség is közrejátszhatott a dologban. Utána egyébként bocsánatot kért, és ezzel az ügyet lezártnak tekinti- tette hozzá Fodor, aki szerint az, hogy valakinek hány gyereke van, nem befolyásolja, hogy hogyan beszél. (A politikus arra utalt, hogy partnere a vitában folyamatosan hat gyerekére hivatkozott.)

A tv2-ben is adásba került Fodor bocsánatkérése, a kereskedelmi csatorna viszont a hajléktalannal is beszélt, aki azt mondta, nem fogadja el a miniszter bocsánatkérését, és nem is hajlandó bocsánatot kérni tőle.

Az interjút készítő TV2 az elfajuló vitát is rögzítette:

"Te fideszes g..i... Ígértetek fűt-fát, azt semmi nincs a fiataloknak, f...ó. (...) Nem kell a duma, nem ide kell jönni a Batthyányi térre beszélgetni, hanem a Parlamentbe. Te f...ó köcsög..." - mondta a férfi háttérben, miközben Fodor a tévének adott interjút.

(A felvétel végén a miniszter odament a hajléktalanhoz, a tv2 híradója ezt a beszélgetést is megörökítette)

- Hat gyerekem van...

- Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!

- ...hat gyerekem van...

- Nem érdekel a hat gyereked...egy utolsó állat vagy és kész. Egy utolsó bunkó.

-...hat gyerekem van...

- Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!

- ....hat gyerekem van...

- Nem érdekel a hat gyereked...egy utolsó állat vagy és kész. Egy utolsó bunkó.

Az esetről a napilapok közül egyedül a Magyar Nemzet tudósított a mai számában.

radio.hu, Magyar Nemzet, MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek