Külföldi befektetőktől védi Oroszország a stratégiai iparágait
Az orosz kormány benyújtotta a parlament alsóházának azt a régóta várt törvényjavaslatot, amely meghatározza a stratégiai iparágak körét és korlátozza az ezen iparágakba való közvetlen külföldi befektetéseket.
Dátum: 2007-07-19 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:32.202955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Moscow Times című angol nyelvű orosz napilap csütörtöki számának ismertetése szerint a javaslat értelmében külföldi társaság, vagy többségében külföldi tulajdonban álló orosz társaság csak külön engedéllyel szerezhet ellenőrző részesedést a stratégiai iparágakban működő orosz vállalkozásokban. A kormány összesen hat nagy ágazatból harminckilenc tevékenységi kört sorolt ide, közéjük tartoznak egyebek között a "különleges" és katonai felszereléseket, technológiákat előállító társaságok, az űripari és az atomenergetikai szektorban működő vállalkozások, valamint a természetes monopóliumok.
Féléves határidővel a miniszterelnök által vezetett kormánybizottság bírálja el a külföldi befektetők konkrét kérelmét, figyelembe véve a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ajánlásait.
Az orosz kormány megtagadhatja az engedélyt, ha a stratégiai körbe sorolt orosz társaság államtitkok birtokában van, illetve exportálhat vagy importálhat katonai felszereléseket és más egyébé érzékeny technológiákat vagy termékeket. Jóváhagyás esetén a külföldi befektetőnek egy sor kötelezettséget kell vállalnia, így például azt, hogy államtitkok kezelésére jogosult orosz állampolgárokból kell állnia részben vagy teljesen az adott vállalat menedzsmentjének.
Vlagyimir Putyin elnök már 2005-ben sürgette a világos szabályok megállapítását, ám a törvény megszövegezése két évet vett igénybe, részben amiatt, hogy Oroszország szoros figyelemmel követte a hasonló célt szolgáló amerikai javaslatok törvénnyé formálásának folyamatát. A már elfogadott és elnöki aláírásra várakozó amerikai törvény előírja, hogy a kormányzatnak tájékoztatnia kell a kongresszust a hazai stratégiai társaságokba való esetleges ellentmondásos befektetési szándékról, emellett az elnök megvétózhatja egy ilyen ügylet megkötését.
A The Moscow Timesnak Andrew Somers, az oroszországi amerikai kereskedelmi kamara (AmCham) elnöke elmondta, hogy az alsóházban kedden befogadott törvényjavaslat nagy erényének tartják a szabályok tisztázását. Ugyanakkor bírálta a hathónapos elbírálási határidőt, rámutatva, hogy Amerikában ez mindössze kilencven nap, hiszen az üzleti életben gyorsabb döntésekre van szükség. Somers szerint az amerikai törvény nem korlátozó jellegű, és mindkét országnak jó gyakorlat volt, hogy megtalálja egyfelől a nemzetbiztonság, másfelől pedig a közvetlen külföldi befektetésekből származó haszon összeegyeztetésének kényes ösvényén az egyensúlyt.
MTI - fidesz.hu