Államháztartási hiány az első hat hónapban 1004 milliárd forint
A Pénzügyminisztérium (PM) ma teszi közzé az államháztartás júniusi részletes pénzforgalmi számait és ad prognózist a várható júliusi mérlegről.
Dátum: 2007-07-19 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:34.763847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előzetes adatok szerint az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 250,7 milliárd forint hiánnyal zárt 2007 júniusában, az első hat hónap összesített deficitje 1.003,7 milliárd forint, ami a GDP 4 százalékának felel meg. A szaktárca júniusra - önkormányzatok nélkül - 253,6 milliárd forint pénzforgalmi deficitet prognosztizált.
A központi költségvetés 267,7 milliárd forint hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 14,8 milliárd forint többlet mutattak 2007 júniusában és az elkülönített állami pénzalapok ugyancsak többlettel zártak, amelynek összege 2,2 milliárd forint.
Tavaly júniusban az államháztartás pénzforgalmi hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 303,9 milliárd forint volt, 2006 első félévében az államháztartás 1.284,9 milliárd forint deficitet halmozott fel, ami a GDP 5,6 százalékával egyenlő.
MTI - fidesz.hu