Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pótmagánvád Sopronban

A Nemzeti Nyomozó Iroda megszűntette a nyomozást a mélygarázs ügyben. A határozat ellen önkormányzatunk panasszal élt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségen - jelentette ki dr. Fodor Tamás polgármester július 18-i sajtótájékoztatóján a soproni Városházán, amelyet közösen tartott Abdai Géza, Havas András és dr. Simon István alpolgármesterekkel.


Dátum: 2007-07-19 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:37.079676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Fodor Tamás elmondta: Az ügyészség a panasz megvizsgálását követően a következőket állapította meg. A mélygarázs ügyben a korábbi városvezetés, valamint a Sopron Holding Zrt. által kötött szerződések polgári jogi szempontból vitathatók.

A panaszunkban leírt törvénysértések elkövetését az ügyészség nem vitatta és nem cáfolta. Álláspontja szerint azonban a jogügyletekkel összefüggésben jelenleg vagyoni hátrány nem következett be az önkormányzati vagyonban, és így a bűncselekménynek, a jogsértés fennállása mellett szükséges másik tényállási eleme hiányzik. A panaszt erre hivatkozással elutasította.

Az ügyészség tehát nem vitatja, hogy a korábbi városvezetés törvénysértő módon engedett földhasználati jogot a forgalomképtelen Petőfi térre. Bár a Polgári Törvénykönyv és az önkormányzatunk vagyonrendelete szerint a földhasználati jogot ellenérték fejében lehet átadni, az ügyészség - a jogszabályok ellenére - úgy ítélte meg, hogy a földhasználati jognak a magáncég részére jogsértően történő ingyenes átengedése nem okoz vagyoni hátrányt a közvagyonban.

- Álláspontunk szerint, amikor a korábbi városvezetés törvénysértés útján ingyen vagyonértékű jogot adott át egy magántársaságnak - holott pénzt kellett volna kérnie érte - akkor megkárosította a közvagyont. Ebből kifolyólag a büntető eljárásban a panasz elutasítása ellen pótmagánváddal szándékozunk élni, annak érdekében, hogy a büntető ügyben is a független bíróság dönthessen, és ezért a soproniak érdekében minden törvényes lehetőséget kimerítünk - fogalmazott Sopron polgármestere.

Az a tény, hogy az ügyészség is megállapította azt, hogy a szerződések polgári jogilag vitathatók megerősíti a polgári perek indítására hozott döntésünket - szögezte le dr. Fodor Tamás.

sopron.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek