Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergomban meghosszabbították a szociálisbérlakás-programot

Tovább maradhatnak Esztergom szociális bérlakásaiban azok a lakók, akik a Szent Miklós-program lejárta után nem képesek önálló lakás vásárlására, de rendszeresen teljesítették a vállalt előtakarékosságot - közölte csütörtökön a képviselő-testület legutóbbi ülésének döntéséről a város sajtóreferense.


Dátum: 2007-07-19 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:37.391310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A százhúsz új építésű bérlakásba 2002 őszén költöztek be az első lakók, akiknek öt évig havonta húszezer forintos lakás-előtakarékosságot kellett vállalniuk" - tette hozzá Takács István.

Azoknak, akik a lakás költségeit rendben fizették és eleget tettek előtakarékossági kötelezettségüknek, de nem tudtak eddig önálló otthont teremteni, Esztergom biztosítja a további kedvezményes bérleti lehetőséget és lehetővé teszi a minőségi lakáscserét is, vagyis ők a korábbinál kedvezőbb fekvésű vagy nagyobb területű lakásba költözhetnek.

A sajtóreferens elmondta, a Szent Miklós-program lakásai iránt folyamatosan nagy volt az érdeklődés. Az önkormányzat a különböző okból megüresedett lakásokat a lehető leghamarabb meghirdette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek