Kisebbségi ombudsman: felháborító, ha cégek romákkal fenyegetőznek
Felháborítónak tartja a kisebbségi ombudsman, hogy romák beköltöztetésével próbálja egy cég a Kaposvár belvárosában épülő luxuslakásokhoz tartozó mélygarázs építési engedélyét kizsarolni az önkormányzattól; a cég visszautasítja a vádakat.
Dátum: 2007-07-19 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:38.582906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A somogyi megyeszékhely belvárosában álló volt szakközépiskolát a Főtér Kaposvár Kft. múlt év nyarán vette meg az önkormányzattól 400 millió forintért. Az 1.253 négyzetméter alapterületű épület alsó szintjén üzleteket, a két felső emeleten pedig 24 magas komfortfokozatú lakást alakítanának ki. A 2.400 négyzetméteri beépíthető területet - a pincehelyiség kiszélesítésével - 15 férőhelyes mélygarázzsal kibővítenék, de arra eddig az önkormányzat csak elvi építési engedélyt adott, mert a megközelítése csak a sétálóutcán keresztül történhet.
Sajtóhírek szerint az építőipari vállalkozás vezetősége száz rászoruló roma család városközpontba telepítésével fenyegette meg a polgármestert és a helyi képviselő-testületet arra az esetre, ha nem hagyják jóvá a mélygarázsbejáró kialakítását.
Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa közleményében úgy fogalmazott: "a cigányokat csak úgy általában sértő, megalázó, bántó nyilatkozatokat hovatovább megszoktam: meglepetést már ritkán okoznak, a kaposvári cigány önkormányzat azonban olyan ügyben kérte a vizsgálatomat, amin megdöbbentem".
Hozzátette: hatáskör hiányában a konkrét esetben nem folytathat vizsgálatot, de véleménye szerint ez a "tárgyalási technika" akkor is felháborító volna, ha egyébként jogszerű cél érdekében alkalmaznák.
A kisebbségi ombudsman szerint elvi problémáról, vagyis arról van szó, hogy "egy teljes közösséget érő sérelemmel szemben a hatályos jog nem nyújt megfelelő védelmet". Ezért sürgős és halaszthatatlan előrelépésre volna szükség ebben a jogalkotási kérdésben, vagyis nem halogatható tovább a gyűlöletbeszéd elleni jogszabály megalkotása - fűzte hozzá.
Kéki Zoltán, a város főjegyzője a távirati irodának csütörtökön azt mondta: az épület értékesítésére kiírt pályázat tartalmazta, hogy garázst nem lehet építeni, az esetleges parkolási igényt az önkormányzat 500 méteres körön belül - a jogszabályoknak megfelelően - biztosítja. Hozzátette: az ingatlan vételárát is e szerint szabták meg, ezért adták el mindössze 400 millió forintért.
A kaposvári főjegyző közölte: elvi építési engedélyt adtak a mélygarázs kialakítására, a végleges engedélyhez a tulajdonosnak a bejárást kell megoldania.
Kéki Zoltán azt mondta: mivel a sétálóutcán keresztül az önkormányzat nem engedélyezi a behajtást, és nem adta meg az engedélyt, a cég plakátokon "pocskondiázta" az önkormányzatot, ezért bírósághoz fordultak.
Karalyos József, a Főtér Kaposvár Kft. ügyvezetője visszautasította, hogy a mélygarázsépítés engedélyeztetését romák beköltöztetésével próbálná kizsarolni.
MTI - fidesz.hu